Sikoly...

A költözés megvolt. Meglepő, de a volt párommal mindenben jól megegyeztünk, nem volt vita.

Már-már azt hittem minden kezd helyreállni, boldognak, vidámnak éreztem magam de aztán jöttek a „jóakaróim” és elkezdődött az eddigi legnagyobb lélekpusztítás. Az utóbbi 2 hétben életem legszörnyűbb napjait élem.

Kiderült a családomból, néhányan nem mellettem állnak és ezzel mély sebeket ejtettek rajtam.

Bármennyire is félreértés volt a sértés, ezek a sebek nehezen gyógyulnak majd…..

Másik gondom az édesanyám.

Anyu dolgozza fel legnehezebben a szakításom, - nem a volt párom miatt -, hanem, mert úgy érzi kisemmizett lettem. Pedig nem …, lehet, hogy anyagiakban nem látszik ez, de nekem mindennél fontosabb a BOLDOGSÁG, és anyu ezt nehezen érti meg. (pedig szenved ő is eleget) Értetlenségéből adódóan, hátam mögött piszkálja a volt párom, annak barátait, és mindenkit, akit úgy érez köze van a dologhoz. Persze minden szál a végén nálam köt ki, és fonódik össze.

Nehezen viselem ….. Tudom nekem szeretne jót, de én meg azt szeretném, ha megértene, és nem foglalkozna a dologgal. Úgy gondolom, minden a szakításom miatt adódó gond csak az enyém, és nekem kell megbirkózzak vele.

Utálom a helyzeteket, amikor a dolgai miatt beszélnem kell vele,helyre kell tegyem, hiszen nem szívesen bántom Őt ……, mindig sírás a vége.

Az életem pillanatnyilag a totális melankólia hangulatában telik …., legyen már VÉGE!!

„Megérintett a melankólia. Az ég hirtelen vérvörössé változott…Ott álltam remegve, és úgy éreztem, hogy egy hatalmas, végtelen sikoly hatja át a természetet.”

.