Részlet, egy lány utolsó telefon beszélgetéséből az édesanyjával...

Elmentem egy buliba Anyu, s emlékszem a szavaidra. Megkértél, hogy ne rúgjak be, így nem ittam semmit. Büszke voltam, ahogyan azt előtte megmondtad. Nem ittam alkoholt vezetés előtt Anyu és a többiek gúnyolódtak is. Tudtam, hogy igazad volt Anyu,és hogy neked mindig igazad van. A buli lassan véget ért és mindenki hazaindult. Ahogy az autóhoz léptem, tudtam, hogy épségben haza fogok érni: nevelésed alapján - felelősségteljesen és büszkén! Lassan mentem Anyu, s bekanyarodtam egy kis utcába. De a másik sofőr frontálisan belém hajtott. Ahogy fekszem itt a járdán Anyu, hallom a rendőröket, hogy a másik sofőr ivott.És most én vagyok az, akinek ezért fizetnie kell! Itt fekszem, haldoklom! ANYU KÉRLEK SIESS! Hogy történhet ez velem? Az életem kipukkan, mint egy lufi! Körülöttem minden tiszta vér Anyu, legtöbb az én vérem. Hallom, az orvos azt mondja, hogy már nem tud segíteni rajtam. Csak azt akarom mondani Anyu, esküszöm, tényleg NEM ittam. A többiek voltak, akik ittak. A másik sofőr is ilyen buliban volt, mint én. Egyetlen különbség: Ő volt az, aki részeg volt, én vagyok az, aki most meghal! MIÉRT isznak az emberek Anyu? Erős fájdalmaim vannak, mint a késszúrás, olyan erősek! A férfi, aki belém jött, fel-alá szaladgál, én itt fekszem...és haldoklom. Ő meg csak néz rám hülyén! Mondd meg a BÁTYÁM-nak, hogy ne sírjon Anyu. És mondd meg APU-nak, hogy legyen most bátor. Ha már a mennyországban leszek Anyu, írasd a sírkövemre: "Apja lánya". Valaki mondhatta volna neki, hogy ne igyon, ha vezet. Ha mondta volna neki valaki, most nem kellene meghalnom. Már alig kapok levegőt Anyu, nagyon félek. KÉRLEK NE SÍRJ MIATTAM Anyu.Mindig ott voltál, mikor szükségem volt rád! Mielőtt elmegyek, van egy kérdésem: NEM ÉN VEZETTEM RÉSZEGEN, MIÉRT NEKEM KELL MOST MEGHALNI?" (Részlet, egy lány utolsó telefon beszélgetéséből az édesanyjával.)

Elfogynak a kórházi nővérek és orvosok...

Hamarosan.... Az ellátás színvonala már most hagy maga után kívánni valókat....

Hát, ha még elfogynak azok a szakemberek, akik TUDNAK segíteni a bajban. JELZEM, MÁR MOST SINCSENEK SOKAN!

Ne tessenek csodálkozni, ha sokat kell várni, ha nem tud vért venni, vérnyomást mérni, injekciót beadni, katéterezni, EKG-t készíteni.... Vagy ami az alap: megfelelően kommunikálni. Neki már nem fontos. Ő 20éve nem tudott volna érvényesülni az egészségügyben. A szakemberek, köszönik és veszik a kalapjukat! Akarom mondani, fityulájukat!

Néhány hónap és elsajátítasz egy nyelvet olyan szinten, hogy munkát tudj vállalni külföldön. HA bizonytalan vagy magadban, először egy időseket ellátó intézetbe mész. A béred 3-4-szerese lesz. Megszokod a környezetet, a nyelvet, a kultúrát és keresel egy, a szakképzettségednek megfelelő munkahelyet. Hidd el, nem lesz nehéz. Nővérhiány van. A fizud 6-8-szorosa.... Ebből futja a hitelre, félre is tudsz tenni, marad energiád és időd szórakozni, kikapcsolódni, élni, mert nem kell másod-harmadállásba rohangálnod. Biztonságérzeted megnő.......

Ez már nem cry for help, hanem elhatározás.... Az útra más lökött rá minket, mi pedig köszönjük szépen, elfogadjuk. Nem vagyunk saját magunk ellensége. Családot szeretnénk, otthont, tisztes megélhetést. Jövőképet, kiszámíthatóságot.

Társadalmi megbecsülést. Hogy fityulát ne csak a szex.shopokban lehessen kapni. A szakma elzüllött. Nincs képzés, nincs tartás.

Az én gerincem egyenes marad! Nem sírok, nem sajnálkozom. Szégyenkezzenek azok, akik idejuttattak minket!

És mit mond az ízig-vérig nővérke? Szívbemarkoló!!! Készüljetek fel rá, fájni fog! Azt kérdi: "ha mind elmegyünk, mi lesz a betegekkel?" Édes nővérke! A mellőzés, megaláztatás, a megbecstelenítés ellenére téged ez foglalkoztat???? A másik, az elesett sorsa??? Igen! TÉGED foglalkoztat.

Itt az idő, hogy magaddal foglalkozz, hisz, akinek a kezét fogod, mikor szüksége van rád, elengedi a tiédet, mikor te várnál segítséget tőle! Menj haza, töröld le könnyeid, mert a hivatásod az életed, más élete a hivatásod! Becsesebb vagy annál, hogy belepusztulj! Emelt fővel nézz a jövőbe, ne nézz vissza! Menj! Itt megcselekedted.... Ideje új vizekre evezned!

Alázat...

Azt hittem mindent jól csinálok, és mindenkinek eleget teszek, és ezért elégedettek..aztán rájöttem mindaddig így van ez míg másokért teszem..de egy pillanatra elfelejtettem (ismét!!), hogy én nem számítok..csak az amit másokért teszek..valóban..engedetlen voltam egy pillanatra és magamra gondoltam..de most ismét megtanultam hol a helyem..és azt, hogy ne feledjem el..mit jelent a szó..alázat..

Dorinának...

Ne nézz hátra!

Mert kinek nem tűz, de mocsok van a markában,

csak erre vár, nyálát csorgatva, hogy arcodba vágja.

(A maga erjesztette mocskot, másokénak álcázva)

És szakadt már a fejedre eddig is megannyi gyalázat,

hogy ne tűrd ha sárdobálók sisere serege rád támad!

(Rázd le a koloncot, ha magad vére serken is érte!)

Bár van benned annyi alázat, hogy ha kell, akár hajlasz

(a jó szóra persze) mint a nád, és ha kell, ha van miért,

mindened odaadnád a semmiért cserébe, nem mérve,

hogy vajon megérte? Menj csak az úton, ami a Tiéd!

Ne nézz hátra!

Hátha túléli....

A Szív ott feküdt magányosan az utcán, a jéghideg, esőáztatta, csillogó macskaköveken. Fázott és remegett, nyirkos volt az egész teste. Jégkristályként megfagyott könnycseppek borították be... hanyagul... és ridegen. Elhagyták?... vagy elveszítették?... senki sem tudta. Kamráin régi sebek, repedések, szorítások nyomai látszottak. Széttépett ereiből cseppekben bugyogott a borostyánvörös vér... s lassan hatalmas tócsát képezett a járda közepén. Pedig hűséges és dolgos... féltő és gondoskodó... egyszerűen szerető szív. - mondták az emberek akik felismerték. A többi járókelő pedig csak sajnálta... milyen kár!... egy élettől duzzadó Szív, s mégis utcára került. Talán azért maradt egyedül, mert nem kellett senkinek, s gazdája sem bírta tovább cipelni. Bizonyára nyomta... szúrta... és időnként sajogva feszítette szét mellkasát. Ezért megvált tőle, s kidobta... mint egy kóborkutyát. Elhatározta, hogy ezentúl ésszel él... és nem szívből. Hogy végleg hagyta-e el?... azt senki sem tudja, talán még ő sem. Most ott fekszik árván és elhagyottan... még gyengéden dobog ugyan, de már nem küzd, s egyre fárad. Azt mondják, hogy még így is gyönyörű. Hatalmas, élettől duzzadó, és lávavörösen csillog az éjszaka koromfekete sötétjében... de félő, hogy lassan kihűl majd, mint a vulkán hamutengere... s osztrigaszürke rideg kővé válik. Ha arra sétálnál, kérlek nézz a lábad elé!... s vigyázva lépj!... nehogy rátaposs! Inkább emeld fel!... féltőn... óvón... és szeretettel!... ha mégsem tennéd, akkor csak kerüld ki óvatosan!... hátha túléli.

Szíveket gyűjtök....

Szeretem azt, aki gyűjt. Naponta van öröme. Megnézi gyűjteményét, gyarapítja, ápolja, gondozza, megmutatja barátainak. Közben örül, hogy neki van az, amit szeret.

Tisztelem a bélyeggyűjtőket, a rovargyűjtőket és azokat, akik címkéket, képeslapokat, érméket gyűjtenek. Bármit.

Te mit gyűjtesz?

Amit én gyűjtök, ahhoz nem kell pénz. Amit gyűjtök, annak nincs ára, mégis mindennél többet ér.

Szíveket gyűjtök.

A szív jelkép. Az embert jelenti.

Úgy járom útjaimat, élem napjaimat, hogy szíveket keresek. Talán bolondnak hinnének, ha tudnák, miért nézek kutatón mások szemébe. Bolondnak hinnének, mint a görög bölcset, aki nappal lámpásával embert keresett a piacon.

Szíveket gyűjtök. Nekem nem valami kell, hanem valaki. Ember.

Ember, aki rám mosolyog; aki megért; aki tisztességes; aki hűséges; akiben szeretet él; aki örül, hogy észreveszik; akiben a tehetség egy szóra kinyílik; ember, aki egyszerűen érték, mert ember.

Ha van olyan nap, hogy nem találok, az én hibám.

Nem néztem eléggé szét, nem néztem a látszat mögé, az előítéletek alá.

Szerencsétlensége az embernek, hogy a jót szégyelli. Rejti, mint kagyló a gyöngyét. Hát én feltöröm a kagylót figyelemmel, érdeklődéssel és a gyöngyhalászoknál boldogabb vagyok. Mert az emberek között több az ember, aki méltó, hogy annak lássák, mint az, aki összetörte magában az emberséget.

Elfogult vagyok? Téged nem ismerlek. Embernek tartod magad. Hányan vesznek észre? Hányan kérik a szíved? Hányan látják, hogy jó vagy?

Szíveket gyűjtök. Őrzöm arcukat. A szemük tüzére emlékszem. Ha azt felejtem, énjük bennem marad, amely belém égett egy pillanat alatt.

Nincsenek érméim, bélyegjeim, címkéim, sem galambgyűjteményem.

Szíveket gyűjtök.

Szívem tele van.

Velük és az örömmel, amelyet csak ők adhatnak.

Nézd el nekem, hogy végig magamról írtam. Eszelősen hiszem, hogy nincs nagyobb, fontosabb, mint az ember. Embertelen korban élünk? Ne hidd el. Csak nézz önmagadba, nézz a mások belső világába s meglátod az Embert. Csak annyi időt fordíts embertársaidra, mint a gyűjtők gyűjteményeikre. Kincseid lesznek. Nem olyan, mit pénzzel kifejezni lehet, nem valamik, hanem sok-sok szív benned, valakik, akiknek értéke semmivel ki nem fejezhető és mind személyes öröm életedben.

.

Kedvesemnek

“Veled boldog vagyok,

Veled szelíd vagyok,

Veled erős vagyok,

Veled nyugodt vagyok,

Veled mindig mosolygok,

Veled én, énmagam vagyok,

Nincs többé olyan, hogy nélküled,

Tervem és jövőm van veled.”

“Jó érezni, hogy szeretlek.

Nagyon és egyre jobban.

Ott bujkálni két szemedben,

Rejtőzködni mosolyodban.

Érezni, hogy szemeid már

szemeimben élnek és néznek,

S érezni azt, ha szép, veled szép

És csak veled teljes az élet.”

Szeretlek.

Ilyen egyszerűen.
Mint ahogy a nincstelenek
szerethetnek nincsteleneket,
szeretlek,
ahogy a mozgásra képtelenek szerethetnek,
szeretlek a szememmel,
szívemmel
a gondolatommal szeretlek,
természetes szeretettel szeretlek,
olyannal,
aminek nincs szüksége csipkére,
a szépség álarcára,
mesterséges fényre,
furfangra,
idegen gondolatra,
hétköznapi szeretettel szeretlek,
féltőn, és múlhatatlanul,
korral is kortalanul,
úgy, mint aki elért a végső állomásra,
mint aki célt ért,
ahonnan nincs vissza és nincs tovább.

Szeretlek,
mint ahogy csak a szeretet szerethet!

.