Hullócsillag....

Ma,miután befejeztem a kerti dolgom, és mielőtt felmentem a lakásba, elhatároztam magamban, hogy márpedig most megbámulom a csillagokat. Szégyentelenül és őszinte kíváncsisággal nézni fogom őket, egyre messzebb és messzebb nézve, mígnem egészen eltűnik a Föld körülöttem, és csak a csillagok lesznek, amik körülvesznek. Egyre mélyebbre és mélyebbre nézek majd bennük. És körbejárom majd mindeggyiküket, és magamba vésem fényük, és nem érdekel hogy hűs a levegő, hiszen annyira régóta akarom már önmagamon kívül nézni őket, anélkül, hogy tudnám ki vagyok és hol. És akkor fölnéztem, és hullócsillagot láttam. Behunytam a szemem, magamba néztem és kívántam valamit. Akkor rájöttem, hogy itt vagyok, ezen a pici bolygón,itt van az én pici életem, emberek vesznek körül, és hiába nézem órákat a csillagokat azok csak ott fent vannak, messze tőlem, és én nem lehetek csillag velük. Rájöttem, hogy igazán nem akarhatok mást, hiszen azért kívánhattam valami szépet, mert csak egy ember vagyok. Hiába is szeretnék más lenni, vagy több, mondjuk egy csillag, ha az lennék, akkor nem kívánhattam volna:-))
Őszinte kíváncsisággal bámultam meg a csillagokat. Ők visszabámultak rám. Magamba olvasztottam a fényüket, és ők magukba szívták a tekintetem fényét. De nem tűnt el körülöttem a Föld, hanem itt maradt a hideg illatával, a kicsit szúrós földszagával, a csillagok fényének varázsával. Bemutatkoztam mindegyik csillagnak. Ők csak ragyogtak némán, ahogyan illik.

Majd felmentem, a ragyogás követte utamat....
A csillagok a káprázatos fényükkel a legszebb és legőszintébb dolgot jelentik a világon.

.