Mélyen a szívemben....

Műszerek rajzolnak izgatott görbét,

De egyik sem mutatja meg,

Hogy mi lakik mélyen a szívemben.

Tudom, a szívben nem lakik érzés,

De valami ott mozdul meg,

Valahol mélyen a szívemben.

Talán jobb is ez így, hogy nincs elég szavam rá,

S annak, mit érzek, csak tört részét mondhatom el,

Mert egyszercsak ott állnék meztelen szívvel,

Azokkal szemben, kik álruhát öltöttek fel.

Mégis irigyen tisztelek költőt és festőt,

Ki helyettem mutatja meg,

Hogy mi lakik mélyen a szívemben.

Néha magam sem tudom, hogy dadogni könnyebb,

Vagy titkolni kényelmesebb

Hogy mi lakik mélyen a szívemben.

Mert ha ki tudnám mondani, és szavam is van rá,
Nem egyszer szürkén és okosan hallgatom el

Hiszen beszélni tanulva tanulunk csendet.

S azt is, hogy van, mikor hallgatni, hazudni kell.

Rövid kis hír, csak egy fotó, vagy semmi,

Már megszoktam, világok omlanak össze

A Földön az égen és itt,

Valahol mélyen a szívemben.

Véleményt mondok pár megszokott szóval,

De a hangszóró nem viszi át,

Hogy mi lakik mélyen a szívemben.

.

Nőnap volt.....

Hm...Nőnap!

Pfff.....
Köszi fiúk, hogy köszöntöttetek!!! Tisztelet a kivételnek! Nekik pusszi érte!
Nem számítottam semmire,de titkon renénykedtem....jól esett volna ha legalább egy szó, egy telefonhívás, vagy egy sms, mail!
Nem is tudom miért lepődöm meg, hiszem hozzászoktam teljesen....., se szülinap, se névnap, se semmi....
Van ez így! Ez is bizonyíték arra, hogy kinek számítok akár egy ici-picit is!

.

Csillának....(együttérzés)

"Kiderült, hogy mégsem olyan szerelmes beléd, mint ahogy hitted...."

Ezzel csak azt akarom mondani, hogy tudom, milyen, amikor olyan kicsinek és jelentéktelennek érzed magad, amennyire csak lehet, és hogy ez mennyire tud fájni belül, olyan helyeken, amikről nem is tudtál.

Mindegy, hogy hányszor csinálsz új frizurát, hányszor mész edzésre, vagy hány pohár italt iszol a barátnőiddel....

Az ágyban minden éjjel aprólékosan végiggondolod, hogy mit rontottál el, vagy hogyan érthetted félre a dolgot, és hogyan hihetted akár egyetlen rövid percre is, hogy boldog voltál.

Néha még meg is győzöd magad arról, hogy észhez tér és becsönget hozzád.

Ezek után bármilyen sokáig is tart, elmész egy új helyre, és akikkel találkozol visszaadják az életkedved, és a lelked apró darabjai lassan helyreállnák....,

A zavaros, az elveszett idők lassan kezdenek elmosódni....

<><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><><

Szeretni valakit, ki ránk se néz. Szeretni ,várni ,remélni.

Mindennap látni ,s rádöbbeni,hiába minden....

Hiába minden?

Akkor miért imádkozunk?

Miért könyörgünk és miért sírunk?

És miért vele álmodunk, és miért remélünk,várunk rá?

S ha végre ránk néz,vagy végre ránk nevet,a sok-sok szenvedést miért feledjük el?

Az az egy pillanat mi örömöt okoz,miért feledtet velünk oly sok bánatot?

Ha elutazik, messze megy s majd sokára jön vissza,az az érzés,mit ápolunk,nem hívhatja vissza.

S közben a józanész feledtet velünk,mert azt diktálja állj meg,tovább nem mehetünk....

Nem szabad szeretni olyat, aki megvet,aki nevet rajtunk.

Nem szeret bennünket.

Aki örül,mert tudja,hiába remélünk,aki érzi,miatta szenvedünk.

De ha a szív e kis motora szeret, hiába a józanész,nem tilthatja meg az érzést,mit ember nemesít.

Nem bír érzelemmel az ész hiába tilt.

Nem tehetünk róla ,s ha szeretünk,nem mondhatja senki,hogy feledd!

Nem mondhatja senki, aki tudja, hogy legszebb az olyan érzés mely tiszta.

Nem kell, hogy azt mondd, hogy szeretsz.

Ha mást érzel, ne hazudj nekem.

Nem kell a szép, de hazug szavad.

Mondj inkább rosszat ,de igazat.

Először fáj,ha friss lesz még a seb,de később elmúlik,és még lehet hálás is leszek neked.

.

I was an Angel....

You used to call me your angel

Said I was sent straight down from heaven

And you'd hold me close in your arms

I love the way you felt so strong

I never wanted you to leave

I wanted you to stay here holdin' me

I miss you

I miss your smile

And I still shed a tear every once in a while

And even though it's different now

You're still here somehow

My heart won't let you go

And I need you to know

I miss you

You used to call me your dreamer

And now I'm livin' out my dream

Oh, how I wish you could see

Everything that's happenin' for me

I'm thinkin' back on the past

It's true the time is flyin' by too fast

I miss you

I miss your smile

And I still shed a tear every once in a while

And even though it's different now

You're still here somehow

My heart won't let you go

And I need you to know

I miss you

I know you're in a better place yeah

But I wish that I could see your face, oh

I know you're where you need to be

Even though it's not here with me

I miss you

I miss your smile

And I still shed a tear every once in a while

And even though it's different now

You're still here somehow

My heart won't let you go

And I need you to know

I miss you

.

Az emlékem vagy...

Bármennyire is régen találkoztunk, erről a dalról még mindíg egy kedves "barátom" jut eszembe.....

Ha most majd hazamész,

Vagy bárhová is mész,

De tudd meg elkísér egy gondolat,

Mi bántja azt ki itt maradt…

Hogy vajon mi történt,

Hogy veled mi történt,

Míg engem forgatott a szédület,

Az vajon hogy történt veled….

És ha éppen hazamész,

Vagy bármerre mész,

Tudd meg elviszel most engem is…

S hogy elfelejtesz majd, ha elmúlt egy nap,

De majd velem maradsz akkor is…

S én az asztalra teszem, a lábam s nekem itt vagy

s hátradőlök székemen,

Az Emlékem vagy…

Majd az leszek neked,

Mit magaddal viszel

Az érzés amit majd, most elviszel

és holnap talán elhiszel…

Mert én úgy akarnám,

Hogy Emlékezz majd rám,

Már érzem tőled függ az életem,

Majd hátradőlök székemen…

És míg magam maradok, csak rád gondolok,

Nekem az lesz majd a módszerem,

hogy rólad álmodok,

És így bejutok, majd a gondolataid közé..

Mert majd érezni fogod, hogy rád gondolok,

És majd megtalál a gondolat,

Az Emlékem vagy…

Ha most majd hazamész és nagy utcákon mész,

Nem kell, hogy hátra nézz mégis érezni fogod..

Nem kell, hogy visszanézz csak érezni elég,

Hogy hátad mögött ott jár egy néma gondolat..

Azt én küldtem neked és ott marad veled és

Bármerre is járnál majd magaddal viszed…

Ha most majd hazamész és nagyutcákon mész,

Nem kell, hogy hátra nézz, mégis érezni fogod…

Az emlékem vagy…

Nem kell, hogy visszanézz,

Csak érezni elég,

Hogy hátad mögött ott jár egy néma gondolat,

Az emlékem vagy…

Azt én küldtem neked és ott marad veled és

Bármerre is járnál majd magaddal viszed…

Az emlékem vagy…

.

Szeretők dala...

Bújjunk az ágyba és felejtsük el,

Hogy 35 perc múlva indulnod kell,

Egy másik lakásban már várnak,

S ott hazudnod kell.

Bújjunk az ágyba, mert sietni kell,

34 perc múlva indulsz te el,

És ha megérkeztél máris

Hazudnod kell.

De addig 32 percre még bújj mellém,

És hogyha szégyellenéd, ne is nézz rám.

30 vagy 32 percre még bújj mellém,

S ha bármit kérdeznék, fogd be a szám.

Addig még bújj velem ágyba és felettesd el,

Hogy kinn az utcán az eső szemel,

És ha elmész az eső ezt kopogja el.

Itt volt és elment, mert sürgősen hazudni kell,

Hogy idejét mivel is töltötte el,

Egy másik lakásban majd kérdik, és ő így felel:

Tudod, hát úgy jártam, útközben átfáztam,

Kissé eltévedtem, s jött az eső.

És tudod útközben még beleütköztem

Egy ismerősömbe, s ment az idő.

Még 12 percünk van, s máris hazudsz,

Mert fejedben az jár, hogy majd haza jutsz,

S ott a lakásba belépve nevetni tudj.

De addig 12 percig még ágyamban vagy,

12 percet még csak nekem adj,

Mert mindezt megérné most egyetlen jó pillanat.

Keressük kérlek még, kéne egy jó emlék

Mielőtt elmennék, egy jó pillanat.

Megérné egyetlen ünnepi felhőtlen pillanat,

Kérlek hát várjuk meg azt.

Keressük, várjuk meg, bármikor érkezhet,

Ha van még vagy 4 perced, az sok pillanat.

Mi mástól érné meg hazudnod és félned,

Ha még 30 percben sincs egy pillanat.

Hallgasd meg

.

Twist Olivér

"A kis Olivér alakjában az emberi JÓ örökérvényű elvét kívántam megformálni, mely minden gonosszal szembeszáll és a végén teljes diadalt arat." (Dickens)

A Dickens Twist Olivér című regényéből készült színdarab a 19. századi Londonba kalauzolja a nézőt, és Olivér, a kis árva hányattatott sorsát meséli el. A fiúnak veszélyes kalandokban van része, de sorsa végül jóra fordul. Az árvaházból megveszi egy temetkezési vállalkozó, majd innen megszökve Faginhez és az általa pártfogolt, hasonló sorsú gyerekekhez kerül. Itt kap végre némi törődést a titokzatos öregúrtól és csapatától, amelyről kiderül, valójában jól szervezett tolvajbandaként működik, Fagin pedig a tolvajiskola vezetője. Ártatlanságával Olivér hamar ellenségeket szerez, és bár legkevésbé sem ő irányítja a történéseket, megjelenésével az egész banda élete tragikus fordulat vesz.És van egy másik fiú, aki London legszegényebb negyedéből, az East Endről indult, hogy a musicalvilág egyik legbefutottabb szerzőjeként érjen pályájának csúcsára a West Enden. Lionel Bart (1930-1999) zenei őstehetségét már hat éves korában felfedezték, bár állítólag soha nem tanult meg kottát olvasni: barátainak fütyülte el slágereit, akik hűségesen lejegyezték és meghangszerelték. Írni azonban megtanult: hát a szövegkönyvet megírta.Az Olivér! első bemutatóját hatalmas sikersorozat követte. Londonban 2618 előadást élt meg, majd átkelve a tengeren a Broadway-n folytatta diadalútját. Máig szinte az egész földtekét bevándorolta, és most Tatabányára érkezett!

Már októberben elkezdték a bemutatót, most végre eljutottam én is, hogy megnézzem.

Megérte!!

Jegy már 1 hónapja lefoglalva, mert úgy volt utcsó előadás, de közben kiderült, lesz még.... nagy az érdeklődés.

Nagyon régen voltam már színházban, még igencsak általános iskolás koromra kell visszatekintenem.

Koleganőm kiséretében érkeztem, aki sokat mesélt már az előadásról, hiszen ő látta már.

Látnia kellett, mert a fia szerepel a darabban. Képes többször megnézni emiatt:-))

Ha az alaptörténetet nézem kicsit más volt, és a címe is csak simán Olivér. Ettől függetlenül nagyon tetszett, és sajnáltam amikor összezáródott a függöny.

Jó díszletek, szereplők, szép és kellemes hangok, jó hangszerelés, dalok. Még igazi lovak is voltak, csodáltam őket, hogyan bírják szinte rezzenéstelenül, hogy a sok gyerek futkos körülöttük.

Nem csak a színpadon zajlottak az események, a szereplők többször a nézőtér melletti lépcsőn is játszottak, és a fölötte lévő erkélyeken is, körülvéve a közönséget, a banda még a nézőtér szélén ülöktől lopott is, elvitték ami épp a kezükbe került :-)) (Természetesen vissza adtak mindent)

Utólag hallva azokat az embereket, hírtelen meglepődtek...:-))

Nagy sikert arattak azt hiszem mindenkinél..., egy biztos nálam igen!

Lehet többet kellene járjak színházba, jó kikapcsolódás volt......

Ízelítő az előadásból képekben ITT! és ITT! Érdemes megnézni!

.

Kik vagyunk...?

Az ember semmi mástól nem fél annyira, mint a közöny és a megszokás elburjánzásától, mégis, mintha maga táplálná a vadnövény gyökereit, önvédelemből, hogy ne égjen porig az érzelmek hevében. Csüggedés nélkül kellene tudomásul vennünk, hogy szükségünk van a megszokásra, hiszen ettől válik élhetővé az élet.

Van olyan szeretet, ami ölni képes?

Igen, én is úgy gondolom, hogy addig vagyunk fiatalok, amíg el tudjuk képzelni, hogy előttünk állhat a pillanat, és akkor ér véget az életünk, amikor már arra sem vagyunk kíváncsiak , milyen lehetett volna.Tudunk emlékezni és veszekedni, együtt reggelizni és vacsorázni, színházba és társaságba járni. Történeteket mesélni, fényképeket nézegetni, könyveket rendezni a könyvszekrényekben, együtt tölteni a vakációt.De megbírkózunk-e érzelmeink felszínességével, a hétköznapi hazugságokkal, amelyekkel telezsúfoljuk az életünket? Tudjuk-e, mekkora valójában az együttélésünk ereje, hogy valódi, vagy csupán üzemképes a kapcsolatunk? Bevalljuk-e egymásnak, milyen más életekkel élünk együtt és számot vetünk-e azzal, hogy ezek jelenléte mivé formál minket? Amíg ezekre a kérdésekre nem válaszolunk, nem tudhatjuk, kik vagyunk valójában.

Nem tudom, mi rosszabb a másik fél számára: egy létező, vagy egy képzeletbeli szerető. Mindkettő megváltoztat bennünket. Mások lettünk.

.

Emlékezés Márai Sándorra

Márai Sándor, eredeti nevén Grosschmid Sándor (Kassa, 1900. április 11. – San Diego, Kalifornia, 1989. február 22.) magyar író, újságíró.

“Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.”

(Márai Sándor: Füves könyv - Önmagamról)

"Mi ijeszthet, ha lelked nyugodt? Ha leküzdöd a hiúságot, a kéjvágyat és a kapzsiságot? Miféle hatalmak kínozhatnak, ha te nem kínzod magad? Mi a börtön, ha a lelked szabad? Mi a halál, ha megismerted a világot és lelkedet, s nem vágyol fölösleges és kínos részletekre? Igazán, olyan voltál, mint a gyermek, aki boldogtalan, mert nem kapta meg ezt vagy azt. Gondold mindig ezt: "Nincs hatalmam, sem vagyonom, talán egészségem sincs. De milyen hatalmas vagyok, milyen gazdag, milyen fölényes, mert vágyaimat a dolgok igazságához és valóságához igazítom, s a lelkem szabad!" Ezt senki nem veheti el tőled, ennél többet senki nem adhat. "

"Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre."

“Csak a lelkiismeret lehet bírád, hóhérod vagy pártfogód, senki más! Ha írsz, csak a lelkiismeretnek tartozol számadással, senki másnak. Mindegy, mit várnak tőled, mindegy az is, mivel büntetnek, ha nem azt adod nekik, amit remélnek tőled, vagy amit hallani szeretnek! A börtön és a szégyen, a pellengér és a meghurcoltatás, a hamis vád és a nyelvelő megalázás, a szegénység és a nyomorúság, mindez nem érint igazán. Csak lelkiismereted tud büntetni, csak ez a titkos hang mondhatja: „Vétkeztél.” Vagy: „Jól van.” A többi köd, füst, semmiség.”

"Te olyan furcsa kártyás vagy... valaki, aki kártya helyett szenvedélyekkel és emberekkel játszik. Én voltam az egyik dáma a játszmában. Aztán felálltál, és odább mentél... miért? Mert meguntad. Csak elmentél, mert meguntad."

.

Szeretem...?

Kedves Ismerős, és Ismeretlen!

Köszönöm a verset, és a hozzászólást a " Nem vagyok depis, csak egyedül" bejegyzéshez.

Mára már tudom kinek számítok, és kinek nem.

Az azért még elkeserít :-((, hogy arról a kedves ismerősről, "igaz" barátról a mai napig nem tudok semmit sem, aki azon sorok megírásakor a leginkább az eszemben volt.

Vártam..., vártam, hátha majd eszébe jutok....., hátha jelentkezik....

Sok a dolga belátom, azt sem állítom 100%, hogy nem jutottam eszébe, de nem jelentkezett.

Persze én is megtehetném, hogy keresem, de kissé megmakacsoltam magam...... miért én?,- kíváncsi voltam történik-e valami.-

Jah és persze, nem szeretném, ha netán nyűg lennék.

Inkább megőrzöm magamnak így az emlékeket...., az együtt töltött időket.... ŐT.....

Érezhetném magam úgyis mint akit használtak/kihasználtak, de NEM teszem, mert semmit sem bánok azokból a percekből a Vele töltött időből.....

Nem kellett volna ennyire megkedvelnem, de Ő már csak ilyen, IMÁDNIVALÓ!!

Majd csak lesz valahogy......

Mindenesetre Ő hiányzik, a többiek meg le vannak Sz...a!

.

Leperegnek az utolsó könnyek

Nem vagyok depis...., csak "egyedül"....

Ezen sorok legfőképpen egy számomra nagyon kedves emberre gondolván fogalmazódtak...., pedig ő az aki a legkevésbé tehet erről.

Talán azért éppen vele kapcsolatosan merültek fel ezek a dolgok, mert érdeklődése neki is alábbhagyott....:-(((

Néha a fellegekbe járok, máskor csak sírni tudnék. És legtöbbször olyan egyedül érzem magam.

A munkám kapcsán sok emberrel találkozom, sokakhoz jönnek Barátok, munkatársak, család, férj. Számíthatnak emberekre, akik bármit megtesznek értük.

Ezután elgondolkodtam. Engem miért nem keres soha senki? Vajon ha eltűnnék, észrevennék? A legrosszabb, hogy tudom a választ. Nem.

Nem tűnne fel senkinek, hogy nem vagyok. Nem, nem meghalnék, csak elszállnék, mint a köd. Hiányoznék? Nem érzem. Nem változna senkiben semmi, ha nem lennék. Szomorú, hogy senkiben nem hagytam mély nyomot. Olyan üres. Olyan nem létező.

"A művésznek magányosnak kell maradnia. (...) Nem csak a művésznek. Mindenkinek, aki nagyot akar alkotni."

De én mit alkotok? Nem is akarok nagyot alkotni. Egyszerű életre vágyom. Hogy legyen kihez fordulnom.

"Senki se vette észre, hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, sem azt, hogy élt."

Ezt érzem na. Most is itthon ülök, és senki nem közli, hogy velem szeretne lenni. Rossz, hogy senkinek nem vagyok igazi érték.

Mindenkinek megvan a saját élete, az enyém valahogy hiányzik. Vagy nem is tudom, olyan egyszemélyes monológ. Színház az egész. Mikor azt hiszik, hogy én.... aztán alig tudom magamról lekaparni az embereket, hogy én mindig a társaság középpontja vagyok, hogy milyen jó, hogy nem vagyok egyedül. Persze. Ez játék.

Csak úgy tűnik, milyen jó nekem. Közben egyedül vagyok. Mert nem kíváncsiak rám. Csak a felszínt látják, első látásra ítélnek, ráadásul rosszul. Sírhatok egyedül az éjszakába, ott ahol senki sem lát. Csak ha egy kicsit jobban figyelnének, ha jobban törődnének, látnák, hogy nagyon magányos vagyok. És hiába próbálkozom, elkerül az egész.

"Alighanem az a legnagyobb tragédia az életben, ha valaki semmiben sem érezheti magát fontosnak."

Sokszor így érzem, hogy kicsit sem vagyok fontos senkinek. Olyan semmilyennek érzem akkor magam.

Lehet, hogy az én hibám. Rosszul játszottam. Vagy egyáltalán nem is játszottam. Az őszinteség fáj. Főleg nekem. Ha én vagyok őszinte. Mert én nem játszom meg a barátságot, a szerelmet, nem játszom meg az érzéseimet. És ezért nem értem célt. Mert magamat adom.

Ez veszélyes dolog, mint látjuk. Magány vesz körül, és blogot írogatok...., hogy azt hihessem, hogy érdekel valakit is.

Nem értem a hangulat ingadozásaimat sem. Mikor ezeket írom, tényleg nagyon rosszul érzem magam. De máskor madarat lehet velem fogatni, annyira boldog vagyok. Nem tudom mi ez velem, nem tudom mit csinálok rosszul.