Twist Olivér

"A kis Olivér alakjában az emberi JÓ örökérvényű elvét kívántam megformálni, mely minden gonosszal szembeszáll és a végén teljes diadalt arat." (Dickens)

A Dickens Twist Olivér című regényéből készült színdarab a 19. századi Londonba kalauzolja a nézőt, és Olivér, a kis árva hányattatott sorsát meséli el. A fiúnak veszélyes kalandokban van része, de sorsa végül jóra fordul. Az árvaházból megveszi egy temetkezési vállalkozó, majd innen megszökve Faginhez és az általa pártfogolt, hasonló sorsú gyerekekhez kerül. Itt kap végre némi törődést a titokzatos öregúrtól és csapatától, amelyről kiderül, valójában jól szervezett tolvajbandaként működik, Fagin pedig a tolvajiskola vezetője. Ártatlanságával Olivér hamar ellenségeket szerez, és bár legkevésbé sem ő irányítja a történéseket, megjelenésével az egész banda élete tragikus fordulat vesz.És van egy másik fiú, aki London legszegényebb negyedéből, az East Endről indult, hogy a musicalvilág egyik legbefutottabb szerzőjeként érjen pályájának csúcsára a West Enden. Lionel Bart (1930-1999) zenei őstehetségét már hat éves korában felfedezték, bár állítólag soha nem tanult meg kottát olvasni: barátainak fütyülte el slágereit, akik hűségesen lejegyezték és meghangszerelték. Írni azonban megtanult: hát a szövegkönyvet megírta.Az Olivér! első bemutatóját hatalmas sikersorozat követte. Londonban 2618 előadást élt meg, majd átkelve a tengeren a Broadway-n folytatta diadalútját. Máig szinte az egész földtekét bevándorolta, és most Tatabányára érkezett!

Már októberben elkezdték a bemutatót, most végre eljutottam én is, hogy megnézzem.

Megérte!!

Jegy már 1 hónapja lefoglalva, mert úgy volt utcsó előadás, de közben kiderült, lesz még.... nagy az érdeklődés.

Nagyon régen voltam már színházban, még igencsak általános iskolás koromra kell visszatekintenem.

Koleganőm kiséretében érkeztem, aki sokat mesélt már az előadásról, hiszen ő látta már.

Látnia kellett, mert a fia szerepel a darabban. Képes többször megnézni emiatt:-))

Ha az alaptörténetet nézem kicsit más volt, és a címe is csak simán Olivér. Ettől függetlenül nagyon tetszett, és sajnáltam amikor összezáródott a függöny.

Jó díszletek, szereplők, szép és kellemes hangok, jó hangszerelés, dalok. Még igazi lovak is voltak, csodáltam őket, hogyan bírják szinte rezzenéstelenül, hogy a sok gyerek futkos körülöttük.

Nem csak a színpadon zajlottak az események, a szereplők többször a nézőtér melletti lépcsőn is játszottak, és a fölötte lévő erkélyeken is, körülvéve a közönséget, a banda még a nézőtér szélén ülöktől lopott is, elvitték ami épp a kezükbe került :-)) (Természetesen vissza adtak mindent)

Utólag hallva azokat az embereket, hírtelen meglepődtek...:-))

Nagy sikert arattak azt hiszem mindenkinél..., egy biztos nálam igen!

Lehet többet kellene járjak színházba, jó kikapcsolódás volt......

Ízelítő az előadásból képekben ITT! és ITT! Érdemes megnézni!

.

Kik vagyunk...?

Az ember semmi mástól nem fél annyira, mint a közöny és a megszokás elburjánzásától, mégis, mintha maga táplálná a vadnövény gyökereit, önvédelemből, hogy ne égjen porig az érzelmek hevében. Csüggedés nélkül kellene tudomásul vennünk, hogy szükségünk van a megszokásra, hiszen ettől válik élhetővé az élet.

Van olyan szeretet, ami ölni képes?

Igen, én is úgy gondolom, hogy addig vagyunk fiatalok, amíg el tudjuk képzelni, hogy előttünk állhat a pillanat, és akkor ér véget az életünk, amikor már arra sem vagyunk kíváncsiak , milyen lehetett volna.Tudunk emlékezni és veszekedni, együtt reggelizni és vacsorázni, színházba és társaságba járni. Történeteket mesélni, fényképeket nézegetni, könyveket rendezni a könyvszekrényekben, együtt tölteni a vakációt.De megbírkózunk-e érzelmeink felszínességével, a hétköznapi hazugságokkal, amelyekkel telezsúfoljuk az életünket? Tudjuk-e, mekkora valójában az együttélésünk ereje, hogy valódi, vagy csupán üzemképes a kapcsolatunk? Bevalljuk-e egymásnak, milyen más életekkel élünk együtt és számot vetünk-e azzal, hogy ezek jelenléte mivé formál minket? Amíg ezekre a kérdésekre nem válaszolunk, nem tudhatjuk, kik vagyunk valójában.

Nem tudom, mi rosszabb a másik fél számára: egy létező, vagy egy képzeletbeli szerető. Mindkettő megváltoztat bennünket. Mások lettünk.

.

Emlékezés Márai Sándorra

Márai Sándor, eredeti nevén Grosschmid Sándor (Kassa, 1900. április 11. – San Diego, Kalifornia, 1989. február 22.) magyar író, újságíró.

“Utolsó leheletemmel is köszönöm a sorsnak, hogy ember voltam, és az értelem szikrája világított az én homályos lelkemben is. Láttam a földet, az eget, az évszakokat. Megismertem a szerelmet, a valóság töredékeit, a vágyakat és a csalódásokat. A földön éltem és lassan felderültem. Egy napon meghalok: s ez is milyen csodálatosan rendjén való és egyszerű! Történhetett velem más, jobb, nagyszerűbb? Nem történhetett. Megéltem a legtöbbet és a legnagyszerűbbet, az emberi sorsot. Más és jobb nem is történhetett velem.”

(Márai Sándor: Füves könyv - Önmagamról)

"Mi ijeszthet, ha lelked nyugodt? Ha leküzdöd a hiúságot, a kéjvágyat és a kapzsiságot? Miféle hatalmak kínozhatnak, ha te nem kínzod magad? Mi a börtön, ha a lelked szabad? Mi a halál, ha megismerted a világot és lelkedet, s nem vágyol fölösleges és kínos részletekre? Igazán, olyan voltál, mint a gyermek, aki boldogtalan, mert nem kapta meg ezt vagy azt. Gondold mindig ezt: "Nincs hatalmam, sem vagyonom, talán egészségem sincs. De milyen hatalmas vagyok, milyen gazdag, milyen fölényes, mert vágyaimat a dolgok igazságához és valóságához igazítom, s a lelkem szabad!" Ezt senki nem veheti el tőled, ennél többet senki nem adhat. "

"Alkosd és ápold lelkedet, mint egy kertet, vigyázz az élet évszakaira, mikor a gyomlálás, a gazszedés, a trágyázás ideje van, s a másikra, mikor minden kivirul lelkedben, s illatos és buja lesz, s megint a másikra, mikor minden elhervad, s ez így van rendjén, s megint a másikra, mikor letakar és betemet fehér lepleivel mindent a halál. Virágozz és pusztulj, mint a kert: mert minden benned van. Tudjad ezt: te vagy a kert és a kertész egyszerre."

“Csak a lelkiismeret lehet bírád, hóhérod vagy pártfogód, senki más! Ha írsz, csak a lelkiismeretnek tartozol számadással, senki másnak. Mindegy, mit várnak tőled, mindegy az is, mivel büntetnek, ha nem azt adod nekik, amit remélnek tőled, vagy amit hallani szeretnek! A börtön és a szégyen, a pellengér és a meghurcoltatás, a hamis vád és a nyelvelő megalázás, a szegénység és a nyomorúság, mindez nem érint igazán. Csak lelkiismereted tud büntetni, csak ez a titkos hang mondhatja: „Vétkeztél.” Vagy: „Jól van.” A többi köd, füst, semmiség.”

"Te olyan furcsa kártyás vagy... valaki, aki kártya helyett szenvedélyekkel és emberekkel játszik. Én voltam az egyik dáma a játszmában. Aztán felálltál, és odább mentél... miért? Mert meguntad. Csak elmentél, mert meguntad."

.

Szeretem...?

Kedves Ismerős, és Ismeretlen!

Köszönöm a verset, és a hozzászólást a " Nem vagyok depis, csak egyedül" bejegyzéshez.

Mára már tudom kinek számítok, és kinek nem.

Az azért még elkeserít :-((, hogy arról a kedves ismerősről, "igaz" barátról a mai napig nem tudok semmit sem, aki azon sorok megírásakor a leginkább az eszemben volt.

Vártam..., vártam, hátha majd eszébe jutok....., hátha jelentkezik....

Sok a dolga belátom, azt sem állítom 100%, hogy nem jutottam eszébe, de nem jelentkezett.

Persze én is megtehetném, hogy keresem, de kissé megmakacsoltam magam...... miért én?,- kíváncsi voltam történik-e valami.-

Jah és persze, nem szeretném, ha netán nyűg lennék.

Inkább megőrzöm magamnak így az emlékeket...., az együtt töltött időket.... ŐT.....

Érezhetném magam úgyis mint akit használtak/kihasználtak, de NEM teszem, mert semmit sem bánok azokból a percekből a Vele töltött időből.....

Nem kellett volna ennyire megkedvelnem, de Ő már csak ilyen, IMÁDNIVALÓ!!

Majd csak lesz valahogy......

Mindenesetre Ő hiányzik, a többiek meg le vannak Sz...a!

.

Leperegnek az utolsó könnyek

Nem vagyok depis...., csak "egyedül"....

Ezen sorok legfőképpen egy számomra nagyon kedves emberre gondolván fogalmazódtak...., pedig ő az aki a legkevésbé tehet erről.

Talán azért éppen vele kapcsolatosan merültek fel ezek a dolgok, mert érdeklődése neki is alábbhagyott....:-(((

Néha a fellegekbe járok, máskor csak sírni tudnék. És legtöbbször olyan egyedül érzem magam.

A munkám kapcsán sok emberrel találkozom, sokakhoz jönnek Barátok, munkatársak, család, férj. Számíthatnak emberekre, akik bármit megtesznek értük.

Ezután elgondolkodtam. Engem miért nem keres soha senki? Vajon ha eltűnnék, észrevennék? A legrosszabb, hogy tudom a választ. Nem.

Nem tűnne fel senkinek, hogy nem vagyok. Nem, nem meghalnék, csak elszállnék, mint a köd. Hiányoznék? Nem érzem. Nem változna senkiben semmi, ha nem lennék. Szomorú, hogy senkiben nem hagytam mély nyomot. Olyan üres. Olyan nem létező.

"A művésznek magányosnak kell maradnia. (...) Nem csak a művésznek. Mindenkinek, aki nagyot akar alkotni."

De én mit alkotok? Nem is akarok nagyot alkotni. Egyszerű életre vágyom. Hogy legyen kihez fordulnom.

"Senki se vette észre, hogy eltűnt, mint azt sem, hogy ott volt, sem azt, hogy élt."

Ezt érzem na. Most is itthon ülök, és senki nem közli, hogy velem szeretne lenni. Rossz, hogy senkinek nem vagyok igazi érték.

Mindenkinek megvan a saját élete, az enyém valahogy hiányzik. Vagy nem is tudom, olyan egyszemélyes monológ. Színház az egész. Mikor azt hiszik, hogy én.... aztán alig tudom magamról lekaparni az embereket, hogy én mindig a társaság középpontja vagyok, hogy milyen jó, hogy nem vagyok egyedül. Persze. Ez játék.

Csak úgy tűnik, milyen jó nekem. Közben egyedül vagyok. Mert nem kíváncsiak rám. Csak a felszínt látják, első látásra ítélnek, ráadásul rosszul. Sírhatok egyedül az éjszakába, ott ahol senki sem lát. Csak ha egy kicsit jobban figyelnének, ha jobban törődnének, látnák, hogy nagyon magányos vagyok. És hiába próbálkozom, elkerül az egész.

"Alighanem az a legnagyobb tragédia az életben, ha valaki semmiben sem érezheti magát fontosnak."

Sokszor így érzem, hogy kicsit sem vagyok fontos senkinek. Olyan semmilyennek érzem akkor magam.

Lehet, hogy az én hibám. Rosszul játszottam. Vagy egyáltalán nem is játszottam. Az őszinteség fáj. Főleg nekem. Ha én vagyok őszinte. Mert én nem játszom meg a barátságot, a szerelmet, nem játszom meg az érzéseimet. És ezért nem értem célt. Mert magamat adom.

Ez veszélyes dolog, mint látjuk. Magány vesz körül, és blogot írogatok...., hogy azt hihessem, hogy érdekel valakit is.

Nem értem a hangulat ingadozásaimat sem. Mikor ezeket írom, tényleg nagyon rosszul érzem magam. De máskor madarat lehet velem fogatni, annyira boldog vagyok. Nem tudom mi ez velem, nem tudom mit csinálok rosszul.

Ölelj engem...

Persze hogy is mondhatok ilyesmit, hogy "hiányzol",(pedig mondom) - hiszen soha, vagy alig voltál csak nekem. Azt hiszem, hogy ismerlek, pedig csak látom a lelkedet. Én csak a szellemet látom, ami Benned született meg, azt az élőt, ami elevenen lüktet és kapálózik az örökkévalóságért. És nem is tudok rólad sem egyebet, sem többet. Pedig annyi minden más van még ...Érzések, gondolatok, ösztön és ingerekre adott válaszok, tétovaság, útkeresés és magabiztos önérzet...

De én csak a szellemet látom benned, ami megszületett. A világot amelybe elvágyódik, egy messzi otthont, ami neked hiányzik....És azért hiányzol nekem Te, mert magam is arrafelé vágyódom. Ugyanazt keresem, ugyanúgy akarom.... Tudom, hogy érted, ha átgondolod: az álmaink ugyanazok. Egyformák a látomások. Minden azonos és közös ami múlt, és minden a miénk, ami jövő.

De mert csak a szellemet ismerem, ami benned él, ami Te vagy, - és nem tudok Rólad semmi mást, azon kívül, hogy honnan jöttél, hová tartasz, - nem tudok bánni veled. Hogy mit miért mondasz, és mit vársz tőlem, azt nem azonnal fogom fel. Olyan kevés idő volt földi egységben minden ismeret belőled, - nem értheti ember, hogy "hiányzol" - ez hogyan is lenne lehetséges?! Pedig így van. A világunk hiányzik. Amire én emlékszem.

MIÉRT NEM ÖLELSZ MEG? Semmi mást nem akarok Tőled, csak visszakapni az öleléseidben azt az örökkévaló emlékezetet, amit felismertem, amit megtaláltam benned és magamban! Az örökkévalóságot, és mindennek emlékezetét, ami akkor és ott jelenvalóvá válik, amikor Te vagy és én vagyok - Vagyunk - együtt, egyetlen pillanatban.

ÖLELJ ENGEM!

Csak ennyit kérek!

Szuperbruttósítás! HURRÁ!!! :(((

Novemberben olvasható volt egy cikk a szuperbruttósításról az "Egy kis politika..., hogy is van ez?" című bejegyzés alatt.

Nem volt egyértelmű szinte senki számára, hogy a 2010-es évben jobban járunk-e vagy sem.

A cikkben is két vélemény versengett egymással, egyikük szerint több lesz a havi bérünk, másikuk szerint pedig egyáltalán nem fog növekedni a havi bér, sőt még többet is adózunk majd az előző évhez képest.

Szerintem mindenki kíváncsian várta(én legalábbis igen), hogy hogyan is alakulnak a dolgok, legfőképpen a fizetés.

Azt hiszem minden ember inkább a jó/jobb hírek felé fordul, és abban reménykedik, így voltam ezzel én is, de.....

SAJNOS NAGYOT CSALÓDTAM.....

Méghogy több lesz a bérem, hm......

Ehhez képest igencsak megcsappant a nettó összeg :-(((

Amennyivel több adó annál kevesebb lótyi:-((

HURRÁ!!! :(((

Okosan kitalálták ismét a "nagyokosok".....

Bruttó béred felszorozzák 27 %-al, így meglesz a szuperbruttósított bruttód, ami jól néz ki, ebből kiszámolja a 17 % adódat..... eddig is jól hangzik.....

de azt elfelejtették hétköznapi nyelven közölni az emberekkel, hogy a magasabb bruttóból kiszámított adót, már nem a magasabb értékből , hanem a sima bruttó béredből vonja vissza, + a járulékok, ami úgyszintén 17 %.

Ügyesen megadóztatja azt a pénzt amit meg sem keresel, soha a büdös életbe.....

Valamiből vissza kell szedni mind azt ami a zsebben/zsebekben figyel....

Jah, és persze megint csak ki járt jól ezzel az okos döntéssel....? Hát mára már egyértelmű, hogy nem az akinek 100-200.000 között mozog a bruttója...

Pajzán versike :-))

Hozzámérsz, bőrömre magadat rajzolod,

kicsomagolsz,

mellemre vágyadat karcolod,

simogatsz,

kezeddel tomporom markolod,

átölelsz,

nyelveddel nyakam kóstolod

hozzám bújsz,

magadra testemet húzva

csípőddel ágyékom nyomva

röpke pillanatot lopva....,

gerjedelmed tegezébe tolva

-oda nem illő dolgokat félrevonva -

s azt mondod...

de "dög" vagy! :-))

Hol vagy?

„Már minden helyen kerestelek, ahol nem vagy, csak azt a helyet nem találom, ahol vagy. Csak azt tudom, hogy ott vagy, ahol én nem vagyok.
De hol vagyok én? Azt kívánom, bár itt lennél, hogy megmondd.
Esetleg ha nagyon-nagyon erősen kívánnám, akkor itt lennél?”

Észrevétlen..

Suttogsz s én lassan közelítek feléd

Elnézek melletted mintha ott se lennél

Félve lépek míg nem érzem hogy elég

Hagyod hogy elhiggyem észre sem vettél

Beszélsz s én sietve lépkedek hozzád

Felvillan a tiltó lámpa fékezek

Látom a taszítást ahogy a titokhoz vonzzák

Kerestem a kaput de nem is létezett

Kiabálsz s én repülök a hangod felé

Fakó szemedben elfordítom a zárat

A távolság óriás az ég remeg belé

Kifordít a hibán elbukott látszat

Beszélsz de közelséged nem jut el hozzám

Átlépek a hangodon mely semmibe szól

A valóságot kutatom a mély sorok hosszán

Elveszek a változásban mi mindent bekoszol

Suttogsz de békén hagylak az igazadat kétlem

Csalódtam nem küzdök csak hallgatok

Nem hiszek én is elfordulok észrevétlen

Láttalak de te nem látod hogy itt vagyok

Hallgatsz de belül minden darabokra bomlik

Nincs értelme hazudnod ha egyedül leszel

A szemedben soknak tűnő érték összeomlik

Sikerült elhitetned hogy észre sem veszel...