Ha az ember egy kötetbe gyűjtené a ki nem mondott mondatokat, az különös lenne. Átgondolni, jó döntés volt-e hallgatni, vagy mást mondani. Ott és akkor.
És talán az efféle bejegyzések margójára oda lehetne írni halványan, ceruzával azt is, hogy utána mit éreztünk. Zokogtál az ajtónak háttal nekidőlve? Örültél? Megkönnyebbültél? Mardosott a hiány? Dühös voltál? Netán közömbös?
A “Hangtalan sóhajok könyve” lenne ez. Azokkal az árnyalatokkal, amiket kihagytunk a festményből, hogy helyettük teljesen más színekkel készüljön el a mű.
Hány olyan helyzet volt, amikor ültünk valakivel szemben, és büszkeségből, önzésből, sajnálatból vagy racionalitásból nem azt mondtuk neki, amit valójában gondolunk, érzünk? Ha magába néz, talán mindenki talál szép számmal ilyeneket. Belegondoltunk abba, hogy ezekkel mit okozhatunk a másik félnek? Esetleg mennyire befolyásolhatjuk az életét... ( TE gondolkoztál már ezen? )
Ezek a ki nem ejtett mondatok egy meg nem élt, alternatív élet forgatókönyvét rejtik.
És már sose fogod megtudni, jól döntöttél-e.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése