Minden barátság elkezdődik, valami jóval és újjal...
Sokat együtt voltunk, szórakoztunk, beszélgettünk.
Néha egymás ruháit kértük kölcsön és vettük fel. Vele minden őrültségre képes voltam. Akármi volt az.
Majd egyszer csak,elköltöztem a közelből, 2 hetente találkoztunk, de sajnos pár hónapja nem igazán keressük egymást.
Vajon miért? Máris elvált volna az utunk?
Hétvégente amikor talán el tudnék menni hozzá, akkor meg Ő nem ér rá. :-(
Annyira hiányzik!
Egyedül vagyok!
Nincsen aki meg vigasztal, mikor rossz kedvem van, vagy éppen egyáltalán nincsen kedvem az élethez. Ő akkor is ott volt és kitette a lelkét a boldogságomért. Mikor Ő volt bajban Én is szívesen viszonoztam. Mint egy kis lelkisegély szolgálat :-)
De úgy látszik Ő elment, nincsen többé! :-(( Ilyenkor döbbenek rá, hogy tényleg egyedül vagyok, a titkaimmal.
Ott vannak a barátok, haverok a testvérem és a szüleim, de Ők nem pótolhatják az egyetlen igaz Barátnő szeretetét, gondoskodását. A barátnőm tudta a lelkem legapróbb titkait is, és ez elveszett.
Minden munkánk, a szavaink, az emlékeink halványulnak.
Idővel a „Barátnő”, már csak egy apró emlékfoszlány lesz az életemben. Ez bizony nagyon fáj és vérzik a szívem!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése